A kalibrálás azoknak a műveleteknek az összessége, amelyekkel (meghatározott feltételek mellett) megállapítható az összefüggés a mérőeszköz vagy a mérőrendszer értékmutatása, illetve a mérendő mennyiségnek mértékkel vagy anyagminta által megtestesített, vagy használati etalonnal megvalósított (helyes) értéke között.
A mérésügyi szerv (a volt OMH) a rendeltetésszerű működésével összeférő és az alaptevékenységét nem akadályozó egyéb mérésügyi feladatokat is ellát: különleges, nagypontosságú mérések végzését, illetve mérőeszközök kalibrálását.
Mérőeszköz-kalibrálás a mérésügyi szerv bármely, az adott eszközfajta kalibrálására felkészült (de elsősorban a területileg illetékes) területi szervétől megrendelhető, akár előzetesen, akár az eszköz beszállításakor. Mérési képességeinket szakterületenként, illetve mérendő mennyiségfajtánkénti bontásban közzétéve találhatják meg.
A kalibrálási tevékenység nem hatósági áron kerül kiszámlázásra: meghatározásának alapja a megrendelő igényeitől függő mértékű ráfordítás. Elvileg az időráfordíítás alapján, szigorú szabályok szerint végzett utókalkulációval kell meghatározni, de gyakorlatilag a korábban végzett hasonló kalibrálás árát alapul lehet venni.
Tekintettel a kalibrálásra szánt eszközök sokféleségére és a kalibrálást kérők egyedi igényeire, a kalibrálási árajánlatkéréshez az igényelt szolgáltatást sokkal részletesebben kell körülírni, mint a a hatóságilag szabályozott hitelesítések esetében: megrendelés előtt tisztázni kell, hogy a kalibrálandó eszköznél mely mennyiség mérését, milyen értéktartományban, hány és hogyan elosztott mérési pontban, hányszori ismétléssel, a befolyásoló mennyiségek milyen paraméterkombinációival és milyen feltételezett pontosság alapulvételével kérik a kalibrálást. Az egy-egy eszközre jellemző szokásos kalibrálási árakról érdeklődhet az Ügyfélszolgálatnál, vagy - különösen egyedi igények esetében - a méréseket lebonyolító szakmetrológusoktól.
A kalibrálás árát 20% ÁFA terheli.
Ha mérőeszköz-kalibrálással kapcsolatos kérdése merülne fel, forduljon bizalommal akár a központi ügyfélszolgálathoz, akár az illető területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatósághoz (volt OMH mértéktékhitelesítő hivatal).