PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

 

Tranzitengedélyek

dr. Borza László osztályvezető
Tel:  (1) 458-5599

A haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet értelmében a haditechnikai tranzit olyan szállítási folyamat, amelynek során haditechnikai eszközt Magyarország területén keresztül úgy szállítanak át, hogy annak vámjogi helyzetében változás nem történik, továbbá tranzitnak minősül az olyan átrakodásos tranzitügylet is, amely szállítási folyamat során a haditechnikai eszköz nem ugyanazon szállítóeszközön hagyja el Magyarország területét, amelyen Magyarország területére érkezett.

Haditechnikai eszköz tranzitjához tranzitra vonatkozó tevékenységi engedély és egyes ügyletekre vonatkozó tranzitengedély szükséges!

A kérelmet el kell utasítani, ha az

a) ellentétes Magyarország nemzetközileg vállalt kötelezettségeivel,

b) ellentétes Magyarország nemzetgazdasági érdekeivel,

c) nemzetbiztonsági érdeket sért,

d) akadályozná vagy ellehetetlenítené a honvédelmi, rendvédelmi, valamint nemzetbiztonsági szervek jogszabályban meghatározott tevékenységének ellátását,

e) ellentétes a Korm. rendelet 2. mellékletben meghatározott kritériumokkal.

Küldő és célországtól függetlenül az alábbi termékekre szükséges tranzit engedély:

- a Korm. rendelet 1. melléklet
I. fejezet a)–c) pontjában,
II. fejezet a) és b) pontjában,
III. fejezet
IV. fejezetében,
VII. fejezet a)–f), h), valamint i) pontjában, továbbá
VIII. fejezetében felsorolt haditechnikai eszközök.
 
A fenti termékkörökön kívüli haditechnikai eszközök tranzitja nem engedélyköteles, ha a küldő- vagy célország az alábbi körbe tartozik: EU tagállamok, az Egyesült Királyság, Norvégia, Lichtenstein, Svájc, Izland, Ausztrália, Japán, Kanada Új-Zéland, USA.
 
A tranzitengedély iránti kérelem elbírálási ideje 15 nap.
 
Eljárási illeték mértéke: illetékmentes
 
Fontos tudnivalók
1. A tranzitra vonatkozó tevékenységi engedély megszerzésével kapcsolatos tudnivalókat a “Tevékenységi engedélyek” oldal tartalmazza.
2. A tranzitengedély iránti kérelem a Hivatal által rendszeresített és itt letölthető ÁNYK nyomtatványon kérelmezhető.
3. A kérelemhez csatolni kell:
a. a hivatalos csomagolási listát vagy a csomagolási részleteket tartalmazó kereskedelmi számlát,
b. a szállítmányt indító ország kiviteli engedélyét,
c. a rendeltetési ország Végfelhasználói Nyilatkozatát, beviteli engedélyét, vagy Nemzetközi Import Igazolását,
d. ha a rendeltetési hely nem szomszédos országban található, a kilépési irányba eső szomszédos ország tranzitengedélyét.
4. A csatolt mellékletek összesített oldalszámát a kérelem 17. rovatában (“A kérelmező egyéb közlendője”) kell feltüntetni.
5. A kérelmen pontos tájékoztatást kell adni
a) a konszignált áru szakszerű megnevezéséről (8-számjegyes VTSZ azonosítóval és ML fejezetszámmal),
b) veszélyességi osztály besorolásáról (ADR/RID/UN) és CML fejezet szám,
c) összesített csomag szám, bruttó és nettó súlyadatokról,
d) a tranzakcióban szereplőkről (szállító, szállítmányozó, vevő/végfelhasználó), és
e) a belépési és kilépési határállomásokról.
6. Az egyedi tranzit engedély legfeljebb három hónapra adható, és egy alkalommal, kérelemre meghosszabbítható.
7. A keret tranzitengedély 12 hónapig hatályos azzal, hogy a 11. melléklet II. részének 3-4. pontjában meghatározott mindenkor hatályos okiratokat meg kell küldeni a Hatóságnak. A keret tranzitengedély lejárta előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre, egy alkalommal, 12 hónappal meghosszabbítható.
 
A kérelmek benyújtása elektronikus úton, az erre rendszeresített ÁNYK nyomtatványon történik.
 
Hibás, hiányos kérelem beküldése esetén a hiánypótlás teljesítése érdekében a Hivatal 8 napon belül hiánypótlásra történő felszólítást küld.
 
Az elbírált engedélyek átvétele személyesen – az engedélyes vagy meghatalmazottja által - Budapest Fővárosi Kormányhivatala Németvölgyi út 37-39. szám alatti ügyfélkapcsolati irodájában történik, vagy külön kérésre a kérelem elbírálása után az engedély-határozatot a Hivatal postázza az engedélyes részére.
 
Az engedélyek átvételéhez a benyújtott kérelem kérelmezői példányának bemutatása, valamint az ügyintéző személyes azonosítása (személy igazolvány, illetve – ha nem az engedélykérelmen föltüntetett ügyintéző intézkedik – meghatalmazás bemutatása) szükséges.
 
 

Az utolsó módosítás dátuma: 2024-12-02