PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

Brókertevékenység, brókerengedély

Ügyintéző:  dr. Borza László

                                Telefon: (1) 4585-588

                               e-mail:  armstrade--.at.--bfkh.gov.hu

A haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló 156/2017. (VI.16.) Korm. rendelet  (a továbbiakban Korm. rendelet) szerint

Brókertevékenység: a bróker által egy európai uniós tagállam és egy harmadik ország, illetve két harmadik ország vállalkozásai, vagy szervei között haditechnikai eszköz, vagy szolgáltatás adásvétele céljából végzett tevékenység, ideértve az üzlet megszervezését, a szerződő felek közötti közvetítést, az üzleti lehetőség jelzését a vevő, vagy az eladó részére, valamint a saját jogon történő vételt és eladást, feltéve hogy az eszközök nem kerülnek Magyarország területére.

Bróker engedély hatályos, brókertevékenységre kiterjedő tevékenységi engedély birtokában, azzal összhangban kérelmezhető.

A bróker engedély egy konkrét ügyletre és maximum 7 termékre szólhat, s a kérelemmel együtt a fogadó fél által kiállított, 

- államilag megerősített végfelhasználói nyilatkozatnak, vagy

- Nemzetközi Import Igazolásnak vagy

- a fogadó állam illetékes hatósága által kiállított beviteli engedély másolata,

ÉS

- az ügyletet megalapozó szerződés másolatának benyújtása szükséges.

A bróker engedély 12 hónapra adható, amely kérelemre, egy alkalommal, 12 hónappal meghosszabbítható.

AZ ELJÁRÁS ILLETÉKMENTES.

A kérelem elektronikus úton, ügyfélkapuról nyújtható be az erre szolgáló ÁNYK nyomtatványon.

ENGEDÉLYEK ÁTVÉTELE 

A jóváhagyott engedélyek átvétele személyesen a BFKH Ügyfélszolgálatán (1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39. D. épület fsz. 11-12.) történik

Az engedélyek személyes átvételéhez a benyújtott kérelem kérelmezői példányának bemutatása, valamint az ügyintéző személyes azonosítása (személy igazolvány, illetve – ha nem az engedélykérelmen föltüntetett ügyintéző intézkedik – meghatalmazás bemutatása) szükséges. 

Felhívjuk figyelmét, hogy a Korm. rendelet 23. § (4) bekezdése értelmében a Hatóság a bróker engedélyben a Korm. rendelet 9. §-ban foglaltakkal összefüggésben nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági érdekből vagy a végfelhasználó és a végfelhasználás ellenőrzésének céljából, az összes körülmény figyelembevételével az ügylet lebonyolítására vonatkozó eseti feltételeket határozhat meg a végfelhasználás, a továbbértékesítés, illetve a továbbadás vonatkozásában.

ADATSZOLGÁLTATÁS

A haditechnikai eszközök engedélyezési rendjének hatálya alá tartozó termékek forgalmazásáról a cégeket adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

 


Az utolsó módosítás dátuma: 2023-04-05