Tájékoztatóa kiviteli (export), behozatali (import), reexport és átszállítási (tranzit) engedélykérelmek kitöltésének, illetőleg benyújtásának 2005. november 1-jétől alkalmazandó általános szabályairól
Az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről szóló módosított 110/2004. (IV.28.) Korm. rendelet 4. §-a alapján, az annak 2.a), 2.b) és 2.c) számú mellékleteiben meghatározott áruk kivitelét (reexportját), behozatalát, illetőleg átszállítását az ország egész területére kiterjedő illetékességgel a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) engedélyezi.
A hivatkozott Korm. rendeletben foglaltak végrehajtására a gazdasági és közlekedési miniszter módosított 67/2004.(IV.28.) GKM rendelete határozza meg a vonatkozó engedélyezési eljárások rendjét.
A Korm. rendelet 4. §-a szerinti engedélykérelmek – a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivételével - kizárólag a fenti GKM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott, e célra rendszeresített formanyomtatvány felhasználásával, két példányban nyújthatók be. A formanyomtatvány (1. számú melléklet) letölthető. A korábban alkalmazott B.7300-560 számjelű nyomtatvány engedélykérelmek benyújtására a továbbiakban már nem használható.
A behozatali engedély kiállításához az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) XVIII. mellékletében meghatározott illetéket (2005. évben az elsőfokú eljárásban 15.000 Ft értékben) illetékbélyeg formájában kell megfizetni. Illetékmentes a kérelmező nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásnak az engedélyen történő átvezetése az Itv. 33. §-a (2) bekezdésének 26. pontja alapján, valamint a kiviteli, átszállítási (tranzit) engedélyezési eljárás az Itv. 33. §-a (2) bekezdésének 27. pontja alapján.
Az engedélykérelmeket nyomtatott betükkel, lehetőség szerint számítógéppel, vagy írógéppel kitöltve kell benyújtani. Az olvashatatlanul kitöltött kérelmeket az engedélyező hatóság érdemben vizsgálni nem tudja, azokat kijavításra a kérelmezőnek felhívással visszaküldi.
A kérelemhez első alkalommal a kérelmezőnek csatolnia kell az adatait (nevét, címét, adószámát és szükség szerint a vámazonosító – VPID - számát) igazoló dokumentumokat. Ha a kérelmező adataiban változás következik be, úgy arról a GKM rendelet 12. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint kell a Hivatalt tájékoztatnia.
A kitöltött engedélykérelem benyújtása történhet személyesen vagy postai úton.
A kérelmek személyesen a Hivatal Tanácsadói és Ügyfélszolgálati Irodájában (Iroda) adhatók le. Az Iroda hétfőtől csütörtökig naponta 8.30 és 16.00 óra között, pénteken 8.30-13.00 között fogad ügyfeleket. A kérelmező az engedélykérelem egyik példányát az átvétel igazolásával (iktatószám, dátum, ügyintéző neve, telefonszáma) visszakapja.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló módosított 36/2004.(III.12.) Korm. rendelet 3/A. §-a alapján az engedélykérelmek hatósági ügyintézése során az elektronikus ügyintézés szabályai nem alkalmazhatóak.
A kérelem elbírálása után az engedély - az ügyfél kérése esetén - személyesen is átvehető az Irodától. Az átvételhez igazolni kell, hogy az átvevő a kérelmező cég alkalmazottja, vagy cégszerű meghatalmazással kell rendelkeznie a kérelmező cég vezetőjétől (személyazonosságot igazoló okirat, cégbélyegző, megbízólevél). Ha az ügyfél a személyes átvételt nem kéri, az Iroda az engedélyeket tértivevényes küldeményként postán küldi meg a kérelmezőnek, illetőleg meghatalmazottjának.
Adatkiegészítések bekérése
A hiányosan, vagy hibásan beadott kérelmekre adatkiegészítési felhívás készül. A felhívás a kérelmen megadott címre, tértivevényes postai küldeményként kerül megküldésre. Az ügyfél kérésére a felhívás az Irodában személyesen is átvehető.
Hiánypótlás esetén a kiegészítő iratok, igazolások stb. beküldése történhet postai úton, vagy személyesen is leadhatók az Irodában.
Az engedélyokmány három példányt tartalmaz, amelyek közül:
- az első példány a kérelmező okmánya, - a második példányt a számlavezető banknak lehet bemutatni, - a harmadik példány felmutatásával történhet az engedélyköteles körben az áru vámkezelése.
Azokban az esetekben, amikor a Hivatal valamely EU tagország viszonylatában történő szállításra ad engedélyt, a kérelmezőnek az engedélyt nem a vámkezeléshez, hanem az árut kísérő okmányként kell felmutatnia.
Az engedélykérelem egyes rovatainak kitöltése itt olvasható.
Az egyes engedélyköteles termékkörre vonatkozó, az engedélykérelmek kitöltésének e tájékoztatóban foglalt általános szabályait kiegészítő egyedi szabályokat külön tájékoztatók, vagy rendeletek állapíthatnak meg.
A jelen tájékoztató közzétételével egyidejűleg a Gazdasági Tájékoztató 2004. évi 19. számában és a Gazdasági Közlöny 2004. évi 11. számában azonos tárgyban kiadott tájékoztató érvényét veszti.
Budapest, 2005. október
1. számú melléklet: Engedélykérelem
2. számú melléklet: Az engedélyezésben használatos országnevek és kódjaik
3. számú melléklet: Az engedélyezésben használatos devizanemek és kódjaik
4. számú melléklet: Az e tájékoztató szerinti engedélyezésben jelölendő különleges ügyletek és kódjaik
|