PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

TÁJÉKOZTATÓ

a mezőgazdasági termékek import engedélyezésének általános rendjéről

Egyes mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó importengedélyezéssel járó feladatokat Magyarországon a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016 (XI.29.) Korm. rendelet 2.§ (2) bekezdés d) pont valamit az (5) bekezdés felhatalmazása alapján, az EU jogszabályai szerint a Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban:BFKH) Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztálya látja el, AGRIM engedélyek a BFKH-ban kérelmezhetők.

Az AGRIM engedély egy adott mezőgazdasági termék meghatározott mennyiségére, adott érvényességi időn belül, harmadik országból a közösség területén történő szabad forgalomba bocsátására jogosító okmány.

Az EU az egyes mezőgazdasági termékek behozatalának vonatkozásában az AGRIM engedély kibocsátásával,
  • vagy nyomon követi az adott termék behozatalát (előzetes megfigyelési-, vagy monitoring engedélyek), hogy kellő időben meg tudja tenni a szükséges piacvédelmi intézkedéseket,
  • vagy két-, illetve többoldalú megállapodások alapján, a mindenkori érvényes vámszinttől eltérő kedvezményt biztosít az adott termék uniós piacra jutásához (vámkontingens engedélyek).
Felhívjuk a figyelmet, hogy minden esetben az EU hivatalos lapjában közölt  vonatkozó jogszabályok  az irányadóak, a tájékoztató csupán az eligazodást segíti!

 

I. Jogszabályi háttér

II. Az import engedélyre vonatkozó tudnivalók

III. Biztosíték

A termékpályákhoz kötődő engedélyek kiadásáért felelős munkatársaink elérhetősége:

GABONAFÉLÉK,RIZSGYÜMÖLCS ÉS  ZÖLDSÉG, OLÍVAOLAJETILALKOHOL

LENGYEL GÁBORNÉ
Telefon: 4585-525
Telefax: 4585-832
e-mail:   keo--.at.--bfkh.gov.hu

MARHA- ÉS BORJÚHÚS
TEJ ÉS TEJTERMÉKEK
BAROMFIHÚS, SERTÉSHÚSCUKOR, IZOGLUKOZ ÉS INULIN SZIRUPTOJÁS,  OVALBUMIN, LAKTALBUMIN

LOÓS TAMÁS
Telefon: 4585-526
Telefax: 4585-832
e-mail:   keo--.at.--bfkh.gov.hu


KENDERMAGBiztosítékokkal összefüggő általános kérdésben

VÁNCSODI ILONA
Telefon: 4585-529
Telefax: 4585-832
e-mail: keo--.at.--bfkh.gov.hu

 


 

Rovatszerkesztő:                                                           
Pásztor Éva
 Tel.:    (1) 4585-522
Fax:    (1) 4585-832
E-mail:  keo--.at.--bfkh.gov.hu

Az utolsó módosítás dátuma: 2017-03-07
    Pénztárgép tájékoztató
  
 
 MKEH-EFER
 
 

Kormányhivatalok

Kormányablak

Új Széchényi terv

Ügyfélkapu
Magyarország.hu
Termékinformációs pont
EUR-Lex

IMI
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
EU Vonal
TARIC
Közadatkereső
   CE
 
Ecopliant
 
NAV
 
  
 
  Felvonók üzemeltetése és ellenőrzése


  Gázpalack egyszerű jogosultságszerzés