BFKH » Sajtó

Friss hírek


1 2 3 4 5

2024. szeptember 23.Felhívás október 31

Utazásszervezők
2024. október 31-i kötelezettségének teljesítése

Az utazásszervező vállalkozásoknak 2024. október 31. napjáig kell igazolniuk annak tényét, miszerint rendelkeznek a tevékenységükhöz kapcsolódó, 2025. naptári évre érvényes vagyoni biztosítékkal (szükség szerint nemzetközi ill. belföldi). Valamint ezen időpontig kell nyilatkozniuk a biztosíték rendszer alapjául szolgáló releváns árbevételi összegekről, garantált szerződések kötéséről és charter járat igénybe vételéről is.

A kötelezettségüket az utazásszervezők akkor teljesítik megfelelően, ha megküldik 2024. október 31. napjáig az alábbiakat: >>

Bovebben


2024. szeptember 19.Közlemény
Mérőeszköz hitelesítés tanúsítására szolgáló fém bélyegző érvénytelenítéséről

Budapest Főváros Kormányhivatala közzéteszi, hogy az Fejér Vármegyei KH. Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály részére kiadott, alábbiak szerinti lenyomatú, illetve rajzolatú, 2024. évi „C4” azonosító jelű mérőeszköz hitelesítés tanúsítására szolgáló fém bélyegző elveszett, ezért használata a 2024. szeptember 06. napjától érvénytelen.

I./ 2024. évi „C4” azonosító jelű mérőeszköz hitelesítés tanúsítására szolgáló bélyegző lenyomata:

A 8 mm átmérőjű kör keretben a Szent Korona stilizált jele, a Szent Korona két oldalán a minősítés évének – 2024 – két utolsó számjegye, a Szent Korona alatt a hitelesítő „C4” azonosító jelölése található.

A hitelesítő bélyegző lenyomatának rajzolata:

 

Bovebben


2024. augusztus 29.Tájékoztató e-learning formában indított képzésről

A 33/2017. (X. 26.) NGM rendelet (a továbbiakban: Útmutató) 21. §-a értelmében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvénynek (a továbbiakban: Pmt.), valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló 2017. évi LII. törvénynek (a továbbiakban: Kit.) és az Útmutatóban foglaltaknak való megfelelés biztosításának elősegítése érdekében

Bovebben


2024. augusztus 14.Műszerraktár zárva tartása

 Tisztelt Ügyfeleink!

 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályon a Műszerraktár 2024. augusztus 19-20-án zárva tart.
 
Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály

 

Bovebben


2024. július 25.Műszerraktár nyitvatartás

Kedves Ügyfeleink!

A Műszerraktár 2024. augusztus 3-án (szombat) 9-től 13 óráig nyitva tart.

Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály

Bovebben


2024. július 15.Online pénztárgép - típusvizsgálat

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály Mechanikai Mérések Osztálya:
 
- A BBOX SOLUTIONS KFT. (2040 BUDAÖRS, GYÁR UTCA 2.) által típusvizsgálatra bemutatott ADELEPOS-MP2-DUAL típusú pénztárgép forgalmazását A313 számon engedélyezte.
 
- a FRUITSYS ZRT. (2072 ZSÁMBÉK, BARTÓK BÉLA UTCA 8.) által típusvizsgálatra bemutatott FRUITSYSAEE típusú pénztárgép forgalmazását A314 számon engedélyezte.

Pénztárgép forgalmazási engedélyek jegyzéke

Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály

 

Bovebben


2024. július 8.Tájékoztató a Pmt. szerinti mintaszabályzatok módosulásáról

A Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: hatóság) felhívja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény (a továbbiakban: Pmt.) hatálya alá tartozó szolgáltatók figyelmét arra, hogy 2024. július 1. napján módosult a Pmt. és a módosítások a Pmt. szerinti mintaszabályzatba beépítésre kerültek.

A hatóság a honlapján elérhetővé tette a módosításokkal kiegészített mintaszabályzatokat a nemesfémmel kereskedő szolgáltatók, az árukereskedők és a kulturális javakat forgalmazó vagy azokat közvetítő szolgáltatók számára.

A mintaszabályzatok elérhetőek a https://mkeh.gov.hu/nemesfemvizsgalat/PmtUtmutato oldalon.

Bovebben


2024. május 7.Online pénztárgép - típusvizsgálat

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály Mechanikai Mérések Osztálya:

- A HOSPITALITY AND RETAIL SYSTEMS KFT. (1138 BUDAPEST, MADARÁSZ VIKTOR UTCA 47-49.) által típusvizsgálatra bemutatott HRS-EP-FISCAL-BBOX-ADELE típusú pénztárgép forgalmazását A310 számon engedélyezte.

- a NYUGTASZERVIZ KFT. (1141 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 195-197.) által típusvizsgálatra bemutatott SAM4S NR-440E PRO 4G típusú pénztárgép forgalmazását A311 számon engedélyezte.

- a NYUGTASZERVIZ KFT. (1141 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 195-197.) által típusvizsgálatra bemutatott SAM4S NR-300E PRO 4G típusú pénztárgép forgalmazását A312 számon engedélyezte.

Pénztárgép forgalmazási engedélyek jegyzéke

Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály

Bovebben


2024. április 29.Idegenforgalom

FELHÍVÁS

  1. május 31-éig teljesítendő

IGAZOLÁSI / ADATSZOLGÁLTATÁSI kötelezettséghez kapcsolódóan
utazásszervezői tevékenységet végző utazási vállalkozók részére!

Az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet (továbbiakban R.) 8. § (6) bekezdése értelmében „az utazási vállalkozó köteles /…/ minden év május 31-éig a megelőző évi tényleges értékesítési nettó árbevételt a Hivatalnak bejelenteni.”...

A R. 8. § (7) bekezdése értelmében” az utazási vállalkozó – szükség esetén – köteles minden év május 31-éig a vagyoni biztosítékot megemelni a bankgarancia, illetve a biztosítási szerződés megkötésének, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezésének évében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint elszámolt értékesítési nettó árbevétel alapján irányadó értékhez. Ennek megtörténtét az utazási vállalkozó köteles ezen időpontig megfelelően igazolni.”

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. tv. szerinti utazásszervezői tevékenységet végző vállalkozó 2024. május 31-ig köteles a 2023. évi, nemzetközi és/vagy belföldi (R. 8. § (3) bekezdés a), ill. b), c) pontok szerinti) utazásszervezői tevékenységéből származó tényleges értékesítési nettó árbevételének összegét Budapest Főváros Kormányhivatalának írásban bejelenteni.

Bovebben


2024. április 22.Tájékoztatás az előző lezárt év forgalmának bejelentéséről nemesfémmel kereskedők számára

Felhívjuk a Tisztelt Ügyfeleink figyelmét a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Pmt.) és a 33/2017. (X. 26.) NGM rendeletben (a továbbiakban: Útmutató) foglaltaknak való megfelelés biztosításának elősegítése érdekében a következőkre:

Bovebben