PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

Tájékoztató a határon átnyúló szolgáltatás keretében ideiglenesen
Magyarországon folytatott idegenvezetői tevékenység bejelentéséhez

 

I. A határon átnyúló szolgáltatás

Ez az általános tájékoztató azok számára készült, akik:

  • Az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamely tagállamának az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként, idegenvezetői tevékenység folytatására jogosultak, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kívánnak nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár.
  • Az EGT-ről szóló megállapodásban nem részes államnak - ha az adott állam szolgáltatói az Európai Közösség és tagállamaival létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében az Európai Unió tagállamaiban honos szolgáltatókkal azonos jogállást élveznek - az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként idegenvezetői tevékenység folytatására jogosultak, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kívánnak nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár.

A szolgáltatásnyújtó a szolgáltatásnyújtást megelőzően köteles írásban bejelenteni a Budapest Főváros Kormányhivatal (a továbbiakban BFKH) telephelyén: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39, vagy a honlapon: http://www.mkeh.gov.hu/).

II. A bejelentés

A bejelentés tartalmazza: (A bejelentőűrlap itt letölthető.)

a)      a szolgáltató nevét;

b)      a szolgáltató lakcímét, szervezet esetén a székhelyét;

c)      a szolgáltató szakmai biztosítékára vonatkozó nyilatkozatát.

d)     a folytatni kívánt tevékenység megjelölését. (megfelelő nyilatkozat kitöltésével)

e)      a szolgáltatásnyújtás során használni kívánt szakmai cím.

 

A bejelentéshez a következő okiratokat kell csatolni:

  • az állampolgárságát igazoló közokirat másolatát,
  • olyan okirat hiteles másolatát és hiteles fordítását vagy hiteles fordításának másolatát, amely tanúsítja, hogy valamely tagállamban letelepedettként jogosult az adott szakma gyakorlására,
  • a szolgáltatásnyújtó azon képzése sikeres elvégzését tanúsító okiratainak a hiteles másolatait és hiteles fordításait vagy hiteles fordításainak másolatát, amely tagállamban a szolgáltatásnyújtásra felkészítették,
  • a 2001. évi C. törvény (Etv.). 38. § (2) bekezdése alá tartozó esetben annak az okiratnak a hiteles másolatát és hiteles fordítását vagy hiteles fordításának másolatát, amely tanúsítja, hogy a szolgáltatásnyújtó a bejelentés benyújtását megelőző tíz év folyamán legalább egy évig gyakorolta az adott szakmát a letelepedés szerinti tagállamban.

Ha a szolgáltatást nyújtó ismételten nyújtana szolgáltatást, és a bejelentés során csatolt okiratokban lényeges változás nem történt, akkor a szolgáltatásnyújtó bejelentésének az a,-d, pontok szerinti adatokat kell tartalmaznia és nem kell mellékelnie a korábban csatolt okiratokat.

Hiteles fordítás készítésére az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) (1062 Budapest, Bajza utca 52., valamint vidéki kirendeltségei), Magyarország külképviseleti szervei vagy erre felhatalmazott magyar közjegyző jogosult. Kizárólag az eredeti oklevélről készült fordítás fogadható el!

III. Az eljárás

A hatóság a bejelentést egyedileg bírálja el. Az eljárás során a hatóság megkeresi a szolgáltató letelepedésének helye szerinti EGT-állam  illetékes hatóságát az idegenvezetői jogosultság megfelelőségének vizsgálata, illetve annak ellenőrzése céljából, hogy az érintett szolgáltató szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatónak tekinthető-e vagy sem. A BFKH a megfelelő bejelentés megtörténtéről igazolást ad ki és a hatóság által vezetett nyilvántartás nyilvános adatait közzéteszi a honlapján.

IV. Eljárási határidő

A BFKH 15 napon belül hivatalból nyilvántartásba veszi a határon átnyúló idegenvezetői tevékenységet folytatni kívánó szolgáltatót.

V. A kérelem benyújtásának módja

Tájékoztató, bejelentőűrlap a BFKH telephelyén (1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.) szerezhető be, a bejelentést is ott lehet megtenni személyesen vagy meghatalmazott által.

Postai beküldés esetén a bejelentést célszerű ajánlott levélként a BFKH következő címére (Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály, 1534 Budapest BKKP, Pf: 919/1.) elküldeni.

VI. Vonatkozó jogszabályok

  • 2009. évi LXXVI. törvény
  • 2001. évi C. törvény
  • 33/2008.(II.21) Korm. rendelet


 

 

 

Rovatszerkesztő:

Békési Tamás  Tel.: 06-(1)-4585-538 Email: idegenforgalmi--.at.--bfkh.gov.hu

 


Az utolsó módosítás dátuma: 2022-01-13