Idegenforgalom

 
FELHÍVÁS
május 31-éig teljesítendő
ADATSZOLGÁLTATÁSI / IGAZOLÁSI kötelezettséghez kapcsolódóan

 Vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók részére!

Az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet (továbbiakban R.) 8. § (6) bekezdése értelmében „az utazási vállalkozó köteles /…/ minden év május 31-éig a megelőző évi tényleges értékesítési nettó árbevételt a Hivatalnak bejelenteni.”.

A R. 8. § (7) bekezdése értelmében” az utazási vállalkozó – szükség esetén – köteles minden év május 31-éig a vagyoni biztosítékot megemelni a bankgarancia, illetve a biztosítási szerződés megkötésének, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezésének évében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint elszámolt értékesítési nettó árbevétel alapján irányadó értékhez. Ennek megtörténtét az utazási vállalkozó köteles ezen időpontig megfelelően igazolni.”

A vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozó 2015. május 31-éig köteles a 2014. évi, nemzetközi és/vagy belföldi (R. 8. § (3) bekezdés a), c) pont szerinti) utazásszervezői tevékenységéből származó tényleges értékesítési nettó árbevételének összegét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak írásban bejelenteni.

Amennyiben a 2014. évi vagyoni biztosíték köteles tevékenység(ek)ből származó tényleges értékesítési nettó árbevétele meghaladja a 2015. évre igazolt vagyoni biztosítékának alapjául szolgáló árbevételét, úgy köteles a vonatkozó 2015. évi vagyoni biztosítékát a magasabb 2014. évi tényleges értékesítési nettó árbevétel alapján megemelni és azt megfelelően igazolni 2015. május 31-éig.
Az utazási vállalkozás kötelezettségének az alábbiak 2015. május 31-éig történő megküldésével tehet eleget:
  • Nyilatkozat az utazási vállalkozás 2014. évi, nemzetközi és/vagy belföldi (R. 8. § (3) bekezdés a), c) pont szerinti) utazásszervezői tevékenységéből származó tényleges értékesítési nettó árbevételről. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez benyújtandó nyomtatvány itt letölthető: .doc, .odt!

    • Vagyoni biztosíték emelési kötelezettség esetén (lásd fentebb R. 8. § (7) bek.!):

      • A 2014. évi nettó árbevétel(ek) alapján megemelt 2015. évi vagyoni biztosíték igazolás(ok)
      • Az utazási vállalkozás részéről a biztosító, hitelintézet felé - a biztosítási titok, ill. a banktitok alól - adott és az általuk elfogadott felhatalmazás (Amennyiben a korábban már igazolt vagyoni biztosítékához olyan felhatalmazást mellékelt, amelyen a szerződésszám feltüntetésre került, és a megemelt vagyoni biztosíték ugyanazon a szerződésszámon lett kötve, úgy ismételt felhatalmazást mellékelnie nem szükséges!)
      • A biztosítékformák együttes alkalmazása esetén a fizetési kötelezettség feltételeiről és a helytállás mértékéről szóló rendelkezés.

A bejelentés az alábbi formákban tehető meg:

1. Személyesen az MKEH székhelyén: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.

2. Postai úton: MKEH Kereskedelmi Hatóság Idegenforgalmi Osztály, 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39. vagy 1534 Budapest BKKP, Pf. 919.

3. Elektronikus ügyintézés szabályai szerint: Az elektronikus ügyintézés lehetőségéről és menetéről bővebb tájékoztatást a http://mkeh.gov.hu/ugyintezes/e-ugyintezes oldalon talál!

A kapcsolódó e-nyomtatványt a http://mkeh.gov.hu/E-ugyintezes/eNyomtatvanyok oldal végén az „Adatszolgáltatások” fejezetnél találja MKEH 208 számmal. 
Az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó MKEH 208 számú Abev Java nyomtatvány itt letölthető!

 

A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettség megszegése, a hatósági nyilvántartás számára valótlan tartalmú bejelentés tétele, nem határidőben történő teljesítés, jogkövetkezmény(ek) alkalmazását vonja maga után. (R. 11. §-a, valamint a R. 11/A. §-a)

Az e-mailen történő adatszolgáltatás nem minősül elektronikus ügyintézésnek, kérjük, hogy e-mailen NE KÜLDJENEK adatokat!


Kapcsolattartás érdekében a pontos e-mail címet is kérjük megadni!
2015. április 21.
Vissza