MKEH »

Sajtóközlemény

 

Visegrádi országok Fémjelző Hivatalainak konferenciája

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság szervezésében 2016. május 24-25. között került megrendezésre a Hivatal siófoki üdülőjében a Visegrádi országok Fémjelző Hivatalainak soron következő konferenciája.

A konferencia egyik fő témája a tagországokban végbement recessziót követően jelenleg mutatkozó ékszer vizsgálati és fémjelzési mennyiség növekedés tendenciájának az elemzése volt. Ez Lengyelországban volt leginkább szignifikáns, főleg az arany ékszerek esetében, ahol tavaly közel 2,5 tonnával nőtt a fémjelezett mennyiség 2014. évhez viszonyítva. Magyarországon 2015. évben arany tárgyak esetében 0,1 tonna, ezüst ékszerek esetében pedig 0,2 tonna növekedés volt tapasztalható az előző évhez viszonyítva. 

Kiemelt téma volt az internetes kereskedők tekintetében lefolytatott nemesfém ellenőrzések tapasztalatainak a megvitatása is. A konferencián résztvevő kollégák sajnos szinte kizárólag csak negatív tapasztalatokról tudtak beszámolni. Általános tapasztalat, hogy a kereskedők igyekeznek „elbújni” az internet világában azzal, hogy nem tüntetik fel a honlapjukon nevüket, elérhetőségüket és nyilvántartási számukat. A tagországok által végzett próbavásárlások eredményei továbbá azt mutatják, hogy az interneten értékesített ékszerek zöme fémjelzetlen, és a minőségük (karátszámuk) sem megfelelő. Az internetes aukciós oldalakon gyakran próbálnak értékesíteni olyan ékszernek látszó tárgyakat, amelyek színben megtévesztően hasonlítanak a nemesfémekre, de a tényleges nemesfém tartalmuk igen alacsony, vagy egyáltalán nem is tartalmaznak nemesfémet.

A négy tagország összesen 16 főt delegált a konferenciára, mely szám azt mutatja, hogy a tagországok kiemelkedően fontosnak tartják a nemesfém vizsgálat és fémjelzés területén a kölcsönös szakmai együttműködést és azt, hogy vezető munkatársaik minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szakmai rendezvényen.

 

2016. május 27.
Vissza