Kereskedelmi Hatóság
Hasznos információk
PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

Tájékoztató
a mezőgazdasági termékek import engedélyezésének általános rendjéről

Bevezető megjegyzések

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) munkatársai legjobb tudásuk szerint dolgozták ki az alábbi útmutatót, megjelentetésével szeretnék az új jogszabályi környezetben való eligazodást megkönnyíteni.

Felhívjuk tehát a figyelmüket, hogy a mindenkor hatályos EU szabályozás az irányadó, azok ismeretének szükségessége alól nem mentesít, csupán az eligazodásban segít az útmutató.

I. Általános szabályok

A mezőgazdasági import-engedélyek Magyarországon a MKEH-nál (1124. Budapest, Németvölgyi út 37-39.) kérelmezhetők.

A MKEH által kibocsátott import engedélyek, és kivonatok, továbbá az általuk alkalmazott bejegyzések és láttamozások joghatása minden egyes tagállamban ugyan olyan érvényű, mint a bármely tagállamban kiadottaké.

A behozatali engedély birtoklása nemcsak jogokat, hanem kötelezettségek is ró a kérelmezőkre.

Az import engedély egy adott termék meghatározott mennyiségére adott érvényességi időn belül, harmadik országból, a közösség területére történő szállítására jogosító okmány.

Az áru fajtájától függően más és más a kötelezően előírt engedély szerepe: a piac megfigyelésétől, a vámkontingensek, és a piacvédelmi intézkedések kezeléséig terjed, melynek következtében az importengedély megadását különböző feltételekhez köthetik.
Ezen engedély kibocsátása biztosíték letétbe helyezéséhez kötött.

Az árufajtáktól függően az engedélyek eltérő érvényességi időn belül használhatók fel a termékek behozatalára. A vámkezelés során a vámhatóság a szabadforgalomba helyezett mennyiség mértékét rögzíti az engedély hátoldalán. A MKEH-hoz visszajuttatott engedély példány alapján kerül sor a biztosíték felszabadítására, a teljesítés mértékétől és időben történő tejesítéstől függően.
Az engedélymentes mennyiségeket a 3. számú melléklet tartalmazza. Amely itt megtekinthető vagy letölthető.

II. Jogszabályi háttér

1.) Az import engedélyezés -a termékpályákra vonatkozó átfogó-horizontális szabályozása

Az engedélyezési eljárással kapcsolatos átfogó rendelkezéséket a mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali és kiviteli engedélyek és előzetes rögzítési bizonyítványok rendszerének alkalmazására kialakított részletes szabályok megállapításáról szóló 1291/2000/EK rendelet szabályozza. Az import engedélyek rendszere alá tartozó mezőgazdasági termékek behozatali vámkontingenseinek kezelésére vonatkozó közös szabályokat a 1301/2006/EK rendelet határozza meg.

2) A mezőgazdasági termékpályák, amelyek szabályozzák az import engedélyezés körét

A mezőgazdasági importengedélyezés a következő alaprendeletekben meghatározott mezőgazdasági termékekre vonatkozik:

  • a Tanács 136/66/EGK rendelet Olajok és zsírok
  • a Tanács 234/68/EGK rendelet Élőnövények és vágott virágok
  • a Tanács 2358/71/EGK rendelet Vetőmagok
  • a Tanács 2759/75/EGK rendelet Sertéshús
  • a Tanács 2771/75/EGK rendelet Tojás
  • a Tanács 2777/75/EGK rendelet Baromfihús
  • a Tanács 2783/75/EGK rendelet Ovalbumin és laktalbumin
  • a Tanács 1784/03/EK rendelet Gabonafélék
  • a Tanács 404/93/EGK rendelet Banán
  • a Tanács 1785/03/EK rendelet Rizs,
  • a Tanács 2200/96/EK rendelet Gyümölcs és zöldség
  • a Tanács 2201/96/EK rendelet Feldolgozott gyümölcs és zöldség termékek
  • a Tanács 2467/98/EK rendelet Juh- és kecskehús
  • a Tanács 1254/99/EK rendelet Marha- és borjúhús
  • a Tanács 1255/99/EK rendelet Tej és tejtermékek
  • a Tanács 1493/99/EK rendelet Bor
  • a Tanács 318/06/EK rendelet Cukor, izoglukóz stb.
  • a Tanács 670/03/EK rendelet Etil-alkohol

Az import engedélyezés részletes szabályait a fenti rendeletek végrehajtási rendeletei határozzák meg.

3.) Az import engedélyek biztosítékrendszerére vonatkozó általános szabályok:

A szabályozást, a mezőgazdasági termékeket érintő biztosítéki rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2220/1985/EK rendelet tartalmazza.
Ezt egészíti ki a többször módosított 17/2004 (II. 13.) Kormány rendelet, amely nemzeti hatáskörben szabályozza a biztosítékok formáit és annak alkalmazási lehetőségeit.

III. Az import engedélyre vonatkozó tudnivalók

1.) Az import engedélyek kérelmezése

A kérelem formáját és adattartalmát a 1291/2000/EK rendelet I. számú melléklete határozza meg.
Az import engedélyt kizárólag Behozatali kérelem adatlapon (AGRIM) lehet kérelmezni. (1. számú melléklet).
Az import engedély kérelem a kitöltési útmutatóval együtt letölthető.


2.) Az import engedély kérelem benyújtása és a kérelemről való lemondás

A kérelmeket postai feladással vagy személyesen lehet benyújtani.

Postai feladás esetén a kérelmeket 2 példányban kell, az MKEH 1537. Budapest, Postafiók: 345. címére továbbítani. A visszapostázás feltétele, a kérelmező nevére címzett, bérmentesített válaszboríték csatolása.

Személyes beadás esetén a kérelmeket 3 példányban kell az MKEH Ügyfélkapcsolati Osztályán 1124. Budapest, Németvölgyi út 37-39. beadni és érkeztetni.

Az Ügyfélkapcsolati Osztály ügyfélfogadási ideje:
hétfőtől csütörtökig 8:30 - 16:00 óráig
pénteken:                8:30 - 13:00 óráig

Amennyiben egy megbízott vagy meghatalmazott, a kérelmező meghatalmazásából, vagy megbízásából nyújtja be a kérelmet, vagy veszi át az engedélyt, akkor a megbízottnak vagy meghatalmazottnak rendelkeznie kell az adott kérelemre vagy adott engedélyre vonatkozó szabályos meghatalmazással, vagy megbízási szerződéssel.

A 13. 00 óráig beérkezett - érvényesnek kezelhető kérelmek - aznapi beadási dátummal érvényesek. 13. 00 óra után, a hétvégén vagy munkaszüneti napon beérkező kérelmek, az azt követő munkanap dátumával érvényesek.

Felhívjuk a kérelmezők figyelmét, hogy a meghatározott időszakban kérelmezhető termékek kérelmeinek beadásakor a szabályozó rendeletben előírt határidők, feltételek és az esetlegesen felmerülő hiánypótlások figyelembe vételével nyújtsák be kérelmeiket.

Az import engedélyekre vonatkozó kérelmeket csak írásos formában, és a MKEH által visszaigazolt átvétellel lehet lemondani, a kérelem benyújtásának napján 13 óráig.

Hiánypótlás, teljesítés elszámolás, lemondás illetve biztosíték visszaigénylés esetén, a kérelmeken az eredeti beadványon (kérelem) szereplő (27 karakteres) érkeztető számot hivatkozásként fel kell tüntetni.

3.) Útmutató az engedély kérelem kitöltéséhez

A kérelmet géppel, vagy kézzel, nyomtatott nagybetűkkel kell kitölteni. A kérelem nem tartalmazhat felülírást vagy javítást, bármely hiba esetén új kérelmet kell kitölteni.

A kérelem adatlap rovatainak adattartalma itt olvaható.

A Behozatali engedély kérelem példányait a kérelmezőnek alá kell írnia, és le kell pecsételnie, a kérelem kitöltésének dátumát feltűntetve.

4.) Az import engedély kérelem elbírálásának előfeltételei

A közösségi szabályokban nem szereplő feltételeket, tartalmazó kérelmeket el kell utasítani.

A kérelmek beadásának feltétele, hogy a kérelmező adatait vagy az abban történt változásokat, a cégbejegyzése hiteles másolatával vagy cégkivonatával igazolja.

A kérelem elfogadásának előfeltétele a rendelet szerinti mértékű biztosíték letétbe helyezése, és annak a MKEH-hoz történő beérkezése. A biztosíték beérkezésének határideje minden munkanapon 13 óra. Engedély csak akkor adható meg, ha az engedély kérelemmel egyidejűleg a biztosíték visszavonhatatlanul a MKEH rendelkezésére áll.

Az import kérelemmel együtt, az itt letölthető Nyilatkozatot 2 példányban kell benyújtani. A „Nyilatkozat” a biztosíték felhasználásának módját tartalmazza.

Keret biztosíték esetén, amennyiben ugyanazon termékpályán vagy kontingensen belül, az adott biztosíték terhére több alkalommal nyújtanak be kérelmet, úgy a Nyilatkozatot csak az első kérelem benyújtásakor kell csatolni.

A különböző vonatkozó rendeletek megkövetelhetik egyéb, a kérelem mellékletét képező, igazolások, bizonylatok, és bizonyítékok benyújtását is.

5.) Az import engedélyek megadása, felhasználásának módja, átruházás, kivonat és az engedélyről való lemondás

Az engedély - érvényes engedély kérelmet feltételezve – általában a kérelmezés dátumával, meghatározott érvényességi időtartamra kerül kiadásra. Az engedélyek érvényességét a termékpálya rendeletek változó módon szabályozzák.
Az engedély csak a tényleges kibocsátás napjától használható fel, függetlenül a kérelem benyújtásának időpontjától.

Az import engedély átruházásának feltételei:

Az engedélyből származó jogokat az érvényességi idejük alatt az engedély jogosultja átruházhatja, amennyiben a jog átruházás lehetőségét a konkrét termékpálya rendeletek másképpen nem szabályozzák.

Az átruházás csak egy kedvezményezett javára történhet, minden egyes engedély esetében. Az átruházás kizárólag azokra a mennyiségekre vonatkozhat, amelyeket még nem írtak jóvá az adott engedélyen.
A kedvezményezettek tovább nem ruházhatják át a jogaikat, de a visszaruházás az eredeti engedélyesre lehetséges. A visszátruházás is kizárólag azokra a mennyiségekre vonatkozhat, amelyeket még nem írtak jóvá az adott engedélyen

A jogátruházás nem vonatkozik a kötelezettség átruházására, amely mindvégig az engedély eredeti jogosultját terheli.

Jogátruházás és visszátruházás estén a benyújtandó iratok:

  • az eredeti engedély okmány 1. példánya;
  • 2 példányban kitöltött kérelem, amely 6. rovatában a kedvezményezett adatait is fel kell tüntetni (kedvezményezett neve, címe, adószáma, VPID száma)
  • a kedvezményezett adataira (adószám, VPID szám. stb) vonatkozó hiteles cégbejegyzési iratokat
  • nyilatkozat a jogátruházásról
  • a kedvezményezett számára is kötelező a termékpálya rendeletben előirt egyéb feltételek igazolására (pl. regisztrációs szám,) vonatkozó okmányok.

Az import engedély kivonatára vonatkozó kérelmezés és eljárás

A kivonat egy import engedélyben szereplő fel nem használt mennyiség több részmennyiségének egy időben, de különböző helyeken történő vámkezelésekre szolgálhat. A kivonat az engedélyes kérelmére az engedély 1. példányának beadásával a MKEH-nál, kérelmezhető.
A kivonatra vonatkozó további eljárás megegyezik az engedélyre vonatkozókkal.
Az engedély vagy tanúsítvány kivonatáról további kivonat nem készíthető.


Az engedély érvényességének meghosszabbítása ill. lemondásának feltételei

Az engedély érvényességi idejének meghosszabbítására kizárólag hivatalosan igazolt „vis major” akadályoztatás esetén, a tárgyra vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint van lehetőség.
Az engedély jogosultjának, vagy kedvezményezettjének az engedély vagy kivonat érvényességének idején belül kell az engedély, vagy kivonat meghosszabbítását, vagy törlését írásban kérelmezni. Az engedély érvényességi ideje lejáratát követő hat hónapon belül kell bizonyítani, hogy az említett körülmény „vis major”-nak minősül.

Az elvesztett import engedélyre vonatkozó eljárás

Az engedély elvesztése esetén a MKEH - nál kérelmezhető másolati példány az eredeti engedélyről. Újabb vámkezelés, a másolat alapján nem eszközölhető.
A másolatban kiadott engedély kizárólag az addig elvégzett vámkezelések leigazolására használható fel.

6.) Import engedélyek teljesítésének igazolása

Az eredeti import engedélyt, melyen a vámhatóság által az import vámkezelés ténye és mennyisége az engedély megfelelő rovataiban bejegyzéssel igazolásra került, közvetlenül az érvényességi idő lejárata után, postai feladással vagy személyes benyújtással vissza kell juttatni a MKEH-hoz. A biztosíték feloldásához a jogosultnak kötelezettsége a teljesítési igazolása.
A teljesítés igazolására, ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, az engedély lejáratától számított 45 napon vagy 2 hónapon belül van kötelezettsége. Határidőn túli teljesítés igazolás esetén, a biztosíték meghatározott része visszatartásra kerül. Adott termékpálya rendelet, ettől eltérő határidőket és visszatartási százalékokat is megszabhat.

A teljesítési adatok akkor fogadhatók el, ha az engedély okmányon feltüntetett tartalomnak megfelelően kerültek leírásra (mennyiség, vámdokumentum típusa, száma, pecsét, aláírás stb.), továbbá a teljesítés leírásra alkalmazott kiegészítő lapokon a VPOP hitelesítése megfelel a 1291/2000/EK 28. cikkének.

Import, vámkontingens engedélyek esetében rész teljesítések elszámolására nincs lehetőség.

7.) Vámkontingensek kezelésének közös szabályai

Az import engedélyezési rendszeren alapuló vámkontingensek kezelésére közös szabályok kerültek kialakításra. Ennek megfelelően a behozatali vámkontingenseket behozatali vámkontingens-időszakban határozzák meg, ami 12 egymást követő hónap. A vámkontingens időszakok több al -időszakra (negyedéves, féléves stb,) kerülhetnek felosztásra. A rendelet alapján kiadott engedélyek lejárati ideje nem lépheti túl a behozatali vámkontingens időszak utolsó napját.

A kérelmeket a kérelmezők a székhelyük szerinti tagállam illetékes hatóságánál adhatják be, ahol őket HÉA nyilvántartásba vették. A HÉA nyilvántartást a cégbírósági bejegyzés vagy az adószám nyilvántartásba vételi lap hiteles másolatával lehet igazolni. Vámügynökök vagy képviselők nem kérelmezhetnek.

A kérelmezőknek vámkontingens időszakonként amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik az első kérelmeiknél igazolniuk kell, hogy a kérelmezett termékre vonatkozóan az elmúlt 12 illetve 24 hónapban, kereskedelmi kapcsolatban álltak harmadik országokkal az adott termékpályába tartozó termék tekintetében.
A harmadik országokra vonatkozó kereskedelem igazolása amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik, az érintett kérelmezőre vonatkozó szabadforgalomba bocsátást biztosító vámokmánnyal illetve a kivitelt igazoló vámokmánnyal történhet.

A rendelet értelmében szankciók alkalmazhatók amennyiben megállapítható, hogy a kérelmező által benyújtott dokumentumok szándékosan helytelen információkat tartalmaztak. Ezekben az esetekben a kérelmező eltiltható a kontingens alá tartozó termék importálásától az adott kontingens időszakban és kizárható az érintett vámkontingens kérelmezési rendszerből a rendeletben meghatározott időszakokra.

Egy kérelmező amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik, egy kontingensre nyújthat be kérelmet egy kontingens időszak alatt. Amennyiben ugyanarra a kontingens tételszámra több kérelmet nyújtanak be azonos időszakban, úgy minden kérelem elutasításra kerül.

A kérelmezett mennyiség nem lehet több, mint a meghirdetett kontingens mennyisége. A kérelmezett mennyiséget egész számban kell megadni.

Amennyiben a kérelmekben foglalt mennyiségek meghaladják a kontingens mennyiségét, akkor a Bizottság elosztási együtthatót állapít meg, amelyet az egyes kérelmekben foglalt mennyiségre kell alkalmazni.
Az engedélyeknél az elosztási együtthatóval kapott összeget lefelé kell kerekíteni.

A vámkontingens engedélyek teljesítését a kérelmező az engedély lejáratától számított 45 napon belül köteles az engedély eredeti példányának visszaküldésével az MKEH-nál igazolni.
Ezek a szabályok nem vonatkoznak a banánra vonatkozó 1964/2005/EK, az cukortermékekre vonatkozó 950/2006/EK, valamint a Spanyolországba történő kukorica, cirokimport és Portugáliába történő kukoricaimport vonatkozó 1839/95/EK behozatali vámkontingenseire.

IV. Biztosíték

A többször módosított 17/2004 (II. 13.9 Kormány rendelet szabályozása szerint az egyedi vagy keret biztosítékot készpénz letéttel (átutalással), bankgaranciával vagy készfizető kezességgel lehet teljesíteni.

1.) Általános tudnivalók a biztosítékról

A biztosítékot az MKEH Mezőgazdasági import biztosíték 10032000-00282448-20000002 számú letéti számlájára kell befizetni.

A biztosíték annak szavatolása, hogy egy meghatározott import kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén a mulasztó fél (az engedély jogosultja) megfizet egy pénzösszeget, vagy – garancia- és kezesség vállalás esetén – az MKEH azt behajtja.

A biztosíték felhasználhatóságáról az igénylő, a kérelem benyújtásakor a 2. számú melléklet szerinti Nyilatkozattal köteles rendelkezni.
A hiányosan vagy tévesen kitöltött Nyilatkozat korlátozhatja, vagy megakadályozhatja a kérelem elbírálását.

A pénzintézetek, bankok, biztosítók tevékenységével kapcsolatos minden díjat és költséget a biztosítékot adó fél viseli. A biztosíték után nem jár kamat.

2.) Biztosítékok fajtái

A biztosíték lehet egyedi biztosíték, amely egy jogügylet teljesítésére vonatkozik, illetve keretbiztosíték, amely több jogügylet teljesítését szavatolja.

A keret biztosíték egy adott termékpályán belül, eltérő érvényességű több alkalommal benyújtott vagy többféle ügylethez köthető kérelmekhez illetve több termékpályára benyújtott kérelmekhez használható fel, a Nyilatkozatban szereplő rendelkezések alapján.

3.) A biztosíték összegének kiszámítása

A kérelmező a biztosítékot nemzeti valutában, HUF köteles teljesíteni.
Az Euro-ban kiszámított biztosíték értékét az Európai Központi Bank (EKB) árfolyamával kell átszámítani HUF-ra, és ezt az összeget kell készpénzben, bankgarancia vagy készfizető kezesség formájában letétbe helyezni.

A biztosíték forintban történő meghatározásánál az árfolyam, a befogadás (tehát az az időpont, amikor a kérelem és a biztosíték is rendelkezésre áll) hónapját megelőző hónap utolsó munkanapján az Euróap Közpnti Bank (EKB) által közzétett árfolyam.

4.) Az import biztosíték elfogadásának megtagadása

A MKEH-nak joga van megtagadni a biztosíték elfogadását, amennyiben az nem az adott rendeletben meghatározott mérték szerint, vagy nem az adott rendeletben meghatározott időtartamra nyújt fedezetet.
Bankgarancia és a készfizető kezesi nyilatkozat esetében a garancia illetve a kezesség lejáratának, amennyiben egyes áruféleségek termékpálya rendeletei ezt másképpen nem szabályozzák, az engedély érvényességének lejáratától számított 90 napig kell érvényben lennie. A MKEH az ennél rövidebb lejáratú bankgaranciát illetve kezességet nem fogadja el.

Bankgarancia és kezesség olyan pénzügyi intézménytől illetve biztosítótól fogadható el, amelynek tevékenysége engedélyezett, és amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által vezetett nyilvántartásban szerepel.

5.) A biztosíték felszabadítása

Az import kötelezettség általában akkor tekinthető teljesítettnek, ha az engedélyben jóváhagyott mennyiség 95 %-a behozatalra kerül. Ebben az esetben a biztosíték teljes összege visszajár a kérelmezőnek.
Ha a behozott mennyiség ennél kevesebb, akkor a biztosíték összege ennek megfelelő arányban szabadítható fel.
A biztosíték nem szabadítható fel, ha az engedélyt az érvényességi időn belül nem, vagy 5% alatt került felhasználásra.
A biztosíték ténylegesen akkor szabadítható fel, ha a vámhatóság által az import vámkezelés ténye és mennyisége az engedély megfelelő rovataiban bejegyzéssel igazolásra kerül, és ezen igazolással ellátott engedély a vámkezelést követően, de legkésőbb az érvényességi idő lejáratát követő 45 napon vagy 2 hónapon belül visszaérkezik az MKEH-hoz. (Kivéve, ha a termékpályára vonatkozó jogszabályok másképp rendelkeznek) A MKEH határidőben történt teljesítés esetén felszabadíthatja a biztosítékot abban az esetben is, ha az 100 EURO vagy annál kevesebb.
A teljesítések igazolását követően egyedi biztosítéknál, a teljesítés arányában felszabadított biztosíték a kérelmező részére automatikusan visszautalásra kerül, míg a keret biztosítéknál a teljesítés arányában felszabadított biztosíték, a kérelmező írásbeli kérelme alapján utalható vissza.

A tévesen letétbe helyezett biztosítékokat az MKEH a letét beérkezését követő 60. nap után a letétesnek automatikusan visszaszármaztatja.


Egyebet tekintve csak „vis major” esetén szabadítható fel a biztosíték.


Egyéb

A mezőgazdasági import szabályozásnál alkalmazott országcsoportok: AKCS, TOT, WTO

A termékek import szabályozására vonatkozó egyéb információk a TARIC honlapon találhatók.

A termékpályákhoz kötődő engedélyek kiadásáért felelős munkatársaink elérhetősége:

  

GABONAFÉLÉK, RIZS

LENGYEL GÁBORNÉ
Telefon: 4585 525
Telefax: 4585 832
e-mail:    erzsebet.lengyel--.at.--mkeh.gov.hu


GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉG
valamint BANÁN
FELDOLGOZOTT GYÜMÖLCS és
ZÖLDSÉGTERMÉKEK
,

OLAJOK ÉS ZSÍROK

 

KOLTAI JÓZSEFNÉ
Telefon: 4585 524
Telefax: 4585 832
e-mail:    koltai.bea--.at.--mkeh.gov.hu

TOJÁS
OVALBUMIN, LAKTALBUMIN


TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

BAROMFIHÚS, SERTÉSHÚS

 

LOÓS TAMÁS
Telefon: 4585 526
Telefax: 4585 832
e-mail:    loos--.at.--mkeh.gov.hu


MARHA- ÉS BORJÚHÚS
BOR 

CUKOR, IZOGLUKOZ ÉS INULIN SZIRUP

ETILALKOHOL


HELLNER TIBORNÉ
Telefon: 
Telefax: 4585 832
e-mail: hellner.kati--.at.--mkeh.gov.hu


Biztosítékokkal összefüggő általános kérdésben

POLLÁK ERNŐ
Telefon: 336 7311
Telefax: 336 7302
e-mail:    pollak--.at.--mkeh.gov.hu


Az utolsó módosítás dátuma: 2011-07-03