Idegenforgalom

 

Változott a lovas szolgáltató tevékenységről szóló rendelet

Az MKEH felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy a lovas szolgáltatásról szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendeletet (továbbiakban: R.) 2014. június 30-i hatállyal a jogalkotó - a 22/2014. (VI. 27.) NGM rendelettel - módosította. 

A főbb változások az alábbiakban foglalhatók össze:

1. Lovas szolgáltató tevékenység olyan ló-egyeddel végezhető, amely:
- a lófélék egyedeinek azonosításáról szóló jogszabály szerint azonosított és ló-útlevéllel rendelkezik,
- megfelel a vonatkozó állategészségügyi szabályoknak,
- legalább négyéves, lovas-terápia és fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatás esetében legalább ötéves,
- a szolgáltatás igénybe vevőjének lovagoltatásával járó tevékenység esetén az adott szolgáltatásnak megfelelő alkalmasságot igazoló hatályos hatósági bizonyítvánnyal is rendelkezik.
 
A szolgáltatásba bevonható ló-egyedek számára vonatkozóan a rendelet módosítása feltételt nem ír elő!

2. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tenyésztési hatósági jogkörében elvégzi a lovak alkalmassági vizsgálatát és annak eredményéről hatósági bizonyítványt állít ki, mely tartalmazza a lovak azonosító számát vagy életszámát is.

3. A R. korábbi, 2013. szeptember 01-jei hatállyal történt módosítása idején már működő lovas szolgáltatóknak az MKEH felé 2014. december 31-ig kell megküldeni:
- a lovarda fantázianevét
- a szolgáltatásba bevont ló-egyed(ek) azonosító számát és a ló-útlevéllel rendelkező ló-egyed(ek) felsorolását,
- a szolgáltatásba bevont ló-egyed(ek) alkalmasságát tanúsító hatósági bizonyítvány számát.

4. A lovas szolgáltatásba bevont ló-egyed alkalmassági vizsgálata során, ill. az alkalmassági bizonyítvány kiállítása tekintetében az ismert származás még nem követelmény:
- a R. korábbi, 2013. szeptember 01-jei hatályú módosításakor már működő lovas szolgáltatók esetében,
- a R. jelenlegi, 2014. június 30-i hatályú módosításakor már működő lovas szolgáltatók esetében,
- a 2019. december 31.-ig az MKEH nyilvántartásába bejelentkező, a vendég lovagoltatásával járó (lovagoltatás, lovas oktatás, terep- vagy túralovaglás) lovas szolgáltatást végző, új lovas szolgáltatók esetében,
- a 2020. december 31-ig az MKEH nyilvántartásába bejelentkező, lovas-terápiát és a fogyatékos személynek nyújtandó lovas szolgáltatást végző, új lovas szolgáltatók esetében.
 
Ezekre a ló-egyedekre, amennyiben megkapják az alkalmassági bizonyítványt, annak lejártát követően, az ismételt alkalmassági vizsga esetén sem lesz követelmény az ismert származás, így is megkaphatják az alkalmassági bizonyítványt, ha a ló-egyed az alkalmasság többi feltételének megfelel.

5. A szolgáltatásba bevont ló-egyed alkalmasságának egyik feltétele, az ismert származás az MKEH nyilvántartásába bejelentkező, új lovas szolgáltatók vonatkozásában követelmény a következők szerint: 
- a 2020. január 01-jétől bejelentkező, a vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltatásokat (lovagoltatás, lovas oktatás, terep- vagy túralovaglás) végző, új lovas szolgáltatók, valamint
- a 2021. január 01-jétől bejelentkező, lovas-terápiát és fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatást végző, új lovas szolgáltatók

csak olyan ló-egyedet vonhatnak be a lovas szolgáltatásba és jelenthetnek be az MKEH felé, ami – ha a korábbi időszakból alkalmassági bizonyítvánnyal nem rendelkezik -, már ismert származású és az alkalmasság további feltételeinek való megfelelését alkalmassági bizonyítvány tanúsítja.

Budapest, 2014. július 07.

 

Békési Tamás
főosztályvezető-helyettes
2014. július 9.
Vissza