MKEH »

Sajtóközlemény

 

Fontos szerep várhat a hazai védelmi iparra

 

 

A hazai védelmi ipar, mint az egyik legnagyobb megtérülési rátával bíró ágazat számottevően erősítheti a nemzetgazdaságot – hangsúlyozta Varga Mihály a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által szervezett, a haditechnikai eszközök exportellenőrzéséről tartott fórumon. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a fennálló biztonságpolitikai kockázatok különösen indokolttá teszik a hazai védelmi fejlesztéseket, így ugyanis jelentősen csökken a külföldi beszállítóktól való függőségünk, és nő az ellátás biztonsága. A védelmi beruházások a kormány társadalompolitikai céljaihoz is szorosan kapcsolódnak: a munkahelyteremtéshez, valamint a kutatásfejlesztés fellendítéséhez.

A világ felelősen gondolkodó országainak egyikeként tudjuk, hogy az úgynevezett kettős felhasználású, vagyis a polgári és a katonai célra egyaránt felhasználható  termékek exportjának ellenőrzése kötelességünk – szögezte le a miniszter, hozzátéve, Magyarország több területen is fellép a jogellenes kereskedelemmel szemben, ezzel nemhogy  csökkenti, hanem éppen növeli gazdasági mozgásterünket.

Az elmúlt évek során, a gazdasági szabályozórendszer átalakítása, a támogatáspolitikai elveink kialakítása, illetve a versenyképességünk növelése érdekben kidolgozott terveink, mind ebbe az irányba tett lépések – mondta a tárcavezető. Az Irinyi Tervben meghatároztuk azt a hét kiemelten fejlesztendő ágazatot, amelyek biztosíthatják ipari termelésünk növekedési lendületének fenntartását, illetve emelését – emlékeztetett Varga Mihály. Ezek között szerepel a védelmi ipar, a szerszámgépgyártás, valamint az infokommunikációs szektor is. Az utóbbi két terület kifejezetten sikeres, hiszen a 2014-es évhez képest tavaly közel 100 millió euróval emelkedett az exportjuk.

Budapest, 2016. május 4.

Nemzetgazdasági Minisztérium

2016. május 4.
Vissza